Fényes szellők

A Fényes szellők című kismonográfia az 1946 nyarától fokozatosan megszaporodó népi kollégiumok létrejöttének, belső világának, nemzedékteremtő működésének, majd felszámolásának rövid történetét kínálja az Olvasónak. Mivel a kis kötet több évtizede látott napvilágot, és azóta egy sor kiváló, nagyértékű forrásokat tartalmazó dokumentum-összeállítás, pár esztendővel ezelőtt pedig egy roppant alapossággal és élvezetesen megírt nagymonográfia is megjelent, jogos lehet a kérdés: mi indokolja a Fényes szellők digitális közzétételét?

Először is az a körülmény, hogy a NÉKOSZ-t a likvidálása utáni két évtizedben csaknem a teljes elhallgatás jellemezte. A Fényes szellők – ismereteim szerint – az első próbálkozás a mozgalomra kent politikai vádak cáfolatára. Persze régóta tudom: a legjobb szándék és igyekezet mellett is csak a felszínt karcolgatta. Mindazonáltal az első lépcsőfok a nyilvánosság előtti gondolkodás és a tiszta, teljes(ebb) kép megalkotása felé vezető úton.

Másodszor. Gyakran tapasztalni, hogy az 1948/49 utáni évtizedeket en bloc egybemossák, mellőzve lényeges differenciákat. Idevágó példa. Rákosi uralma idején a kultúrpolitika eligazító kategóriája a támogatás és a tiltás volt. Ezzel szemben a Kádár-érában egy sokatmondó elemmel bővült a sor: a támogatás és a tiltás közé beemelték a tűrést. Ilyen – tűrt kiadvány – lehetett 1970-ben a szóbanforgó kötet, és később méginkább eltűrtek a hegemón hatalomgyakorlás közepette kritikus hangokat, így a NÉKOSZ-tematikában, és aztán sok egyebet is. Ilyen volt az én írásom – engedéllyel, állami cég által kinyomtatva, mégis – tűrt kategóriában. Ezt a helyzetet is érzékelheti az Olvasó, ha megismeri szerény munkámat, s annak történetét az utó- és kiegészítő fejezetben.

Harmadszor. A népi kollégiumi elméleti és gyakorlati konstrukció – nyugodtan állítható: pedagógiai kincsesbánya. Ma már minden lehetőség (hozzáférhető források, emlékezések, feldolgozások) rendelkezésre áll, hogy a jelenben küszködő pedagógus e hagyományokból is merítsen. De az is nyilvánvaló – különösen Kardos Lászlónak és Pataki Ferencnek köszönhetően –, hogy a népi kollégiumi mozgalom nem csupán szűken vett iskolai, tanügyi pedagógiát képvisel, hanem tágabb társadalompedagógiai szemléletet és gyakorlatot is, középpontjában az értelmiségneveléssel. Ezért a téma alapos áttekintése – a Fényes szellőktől kezdve a testes dokumentumköteteken át Pataki Ferenc nagymonográfiájáig – nemcsak a köz- és felsőoktatásban, hanem a közélet egyéb területein is haszonnal járhat.

És még valami. Véletlen egybeesés, de azért szót érdemel. A fenti sorok rögzítésének napján (2011. július 7.) vetíti a Filmmúzeum aTegnapelőtt című játékfilmet. Karinthy Ferenc könyvéből Bacsó Péter rendezett méltatlanul elhanyagolt remekművet 1982-ben. Az Igó Éva által emlékezetesen alakított, zárdából kicsapott apácanövendék társakra lel a népi kollégistákban, aki velük együtt éli át a mozgalom megrendítő stációit: az eufórikus indulást, a lehangoló megtorpanást, végül a szomorú és drámai összeomlást. A személyes élményekkel rendelkező Bacsó filmjében tökéletes összhangban kínálja az élményt: a művészi színvonalat és a történeti hűséget.